Életünk során nap mint nap döntéseket hozunk. Kisebbeket és nagyobbakat. Ezzel csak az a bökkenő, hogy a döntéshelyzetben szinte mindig kevesebb információ áll rendelkezésünkre, mint szeretnénk. (Murphy szellemében hozzátehetjük: minél súlyosabb kérdésben kell döntenünk, annál kevesebb információ áll rendelkezésünkre.) Így aztán mindig az idő dönti el utólag, hogy végül is jól döntöttünk-e, vagy sem. Ha igen, akkor örülhetünk. Ha nem, akkor „újratervezés” szükséges – mint amikor eltévedünk az autóval.

Személyiségünk és sorsunk alakulását nem lehet csupán a „hozott anyag” (genetikai örökségünk) és a környezet (pl. anyagi lehetőségek, neveltetés) számlájára írni. Abba, hogy ma mit kezdünk az életünkkel, nagy mértékben belejátszik, hogy tegnap milyen döntéseket hoztunk.

Legalapvetőbb döntéseink végletesen egyszerű dolgokra vonatkoznak: Ki vagyok én? Lehet-e engem szeretni? Kompetens vagyok-e? Jó és biztonságos hely-e a világ? Számíthatok-e az emberekre és megbízhatom-e bennük? Mi a helyem és mi a dolgom az életben?

A legtöbb modern pszichológiai iskola – így a tranzakcióanalízis, a kognitív terápia, a sématerápia, az integratív pszichoterápia – egyetért abban, hogy e döntéseket nagyon korán, alkalmasint közvetlenül a születésünk után elkezdjük meghozni. A fent írt Murphy-törvény itt fokozottan érvényes: életbevágó döntésekről van szó, amelyet minimális tapasztalatok alapján vagyunk kénytelenek meghozni – hiszen kisbabaként vajmi keveset fogunk fel a világ komplexitásából és sokszínűségéből.

A csecsemőkorunkkal kezdődő, serdülőkorunkkal végződő időszakban hozott, úgynevezett korai döntések oly szorosan tapadnak hozzánk, mint a saját bőrünk. Ezen az sem változtat, ha felnőttként történetesen rosszul érezzük magunkat ebben a bőrben. Az esetek túlnyomó részében még azzal sem vagyunk tisztában, hogy jelenkori pszichés és társas nyavalyáink mögött (ide értve a futó rossz hangulatoktól kezdve a sorozatos családi és munkahelyi kudarcélményeken át a súlyos mentális betegségekig sok mindent) saját korai – tudattalanul meghozott – döntéseink állnak.

Ennek felismeréséhez többnyire szükséges egy külső szemlélő, egy segítő. Az ő támogatása, iránymutatása segíthet hozzá azon lépés megtételéhez, ami számunkra az autonóm, felelősségteljes, kielégítő élet előfeltétele.

Ez a lépés az újradöntés.*

Ha bizalmat szavazol nekünk, mi e lépés megtételében segítünk neked.

Mátai Tamás közgazdász, pszichológus

Birtalan Balázs író, költő, terapeuta

* „Újradöntés: A személy önkorlátozó korai döntésének megváltoztatása, felváltása egy számára előnyös, Felnőtt erőforrásait és Szabad Gyermeki vágyait tekintetbe vevő újabb döntésre.”

Sors mint döntés. Az érzelmek felfedezése és felszabadítása (2005),
szerkesztő: Járó Katalin, Budapest: Helikon, 828. o.